rendszeres foglalkozások felnőtt
programok
Mind
Egészség, életmód
gyerekprogram
helytörténet
kiállítás
koncert
színház
rendszeres foglalkozások
Mind
életmód/ismeretterjesztő
felnőtt
gyerek
kirándulás
klub/csoport
kreatív
foglalkozás
sport/tánc
tábor
helyszín
Mind
Budapest, X.
Budapest, X. Óhegy park
Helytörténet
Kőrösi
KÖSZI
KÖSZI 2-es terem
Újhegy
január
sze24dec(dec 24)10:00sze21jan(jan 21)10:00SENIOR DOBFIT(december 24) 10:00 - (január 21) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
December 24 (Szerda) 10:00 - Január 21 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze31dec(dec 31)10:00sze28jan(jan 28)10:00SENIOR DOBFIT(december 31) 10:00 - (január 28) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
December 31 (Szerda) 10:00 - Január 28 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze07jan(jan 7)10:00sze04febr(febr 4)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 4) 10:00

Január 7 (Szerda) 10:00 - Február 4 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze14jan(jan 14)10:00sze11febr(febr 11)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 11) 10:00

Január 14 (Szerda) 10:00 - Február 11 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze21jan(jan 21)10:00sze18febr(febr 18)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 18) 10:00

Január 21 (Szerda) 10:00 - Február 18 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze21jan17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze21jan17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze21jan18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze21jan19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze21jan20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü22jan09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü22jan10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü22jan11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü22jan16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü22jan17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

(Csütörtök) 17:15 - 18:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü22jan17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé23jan09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé23jan10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé23jan18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét26jan09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét26jan10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét26jan14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét26jan16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét26jan17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét26jan18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét26jan18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét26jan19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke27jan10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke27jan16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke27jan17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

(Kedd) 17:15 - 18:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke27jan19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke27jan19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze28jan(jan 28)10:00sze25febr(febr 25)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 25) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Január 28 (Szerda) 10:00 - Február 25 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze28jan11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze28jan17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze28jan17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze28jan18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze28jan19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze28jan20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü29jan09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü29jan10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü29jan11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü29jan16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü29jan17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü29jan17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé30jan09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé30jan10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé30jan18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
február
sze07jan(jan 7)10:00sze04febr(febr 4)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 4) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Január 7 (Szerda) 10:00 - Február 4 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze14jan(jan 14)10:00sze11febr(febr 11)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 11) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Január 14 (Szerda) 10:00 - Február 11 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze21jan(jan 21)10:00sze18febr(febr 18)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 18) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Január 21 (Szerda) 10:00 - Február 18 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze28jan(jan 28)10:00sze25febr(febr 25)10:00SENIOR DOBFIT10:00 - (február 25) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Január 28 (Szerda) 10:00 - Február 25 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
vas01febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét02febr09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét02febr10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02febr14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02febr16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02febr17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02febr18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét02febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét02febr19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke03febr10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke03febr16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke03febr17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

ke03febr19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke03febr19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze04febr10:00sze04márc10:00SENIOR DOBFIT(február 4) 10:00 - (március 4) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 4 (Szerda) 10:00 - Március 4 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze04febr17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04febr17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze04febr18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04febr19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04febr20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05febr09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05febr10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü05febr16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05febr17:00WALKENERGIE17:00

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05febr17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü05febr17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé06febr09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé06febr10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé06febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
vas08febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét09febr09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét09febr10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09febr14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09febr16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09febr17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09febr18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét09febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét09febr19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke10febr10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke10febr16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke10febr17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

ke10febr19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke10febr19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze11febr10:00sze11márc10:00SENIOR DOBFIT(február 11) 10:00 - (március 11) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 11 (Szerda) 10:00 - Március 11 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze11febr17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11febr17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze11febr18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11febr19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11febr20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12febr09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12febr10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü12febr16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12febr17:00WALKENERGIE17:00

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12febr17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü12febr17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé13febr09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé13febr10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé13febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
szo14febr08:00szo12:00RÁDIÓAMATŐR TALÁLKOZÓ ÉS BÖRZE08:00 - 12:00

Részletek
Új és használt rádióamatőr készülékek és tartozékok. Ipari, PMR és CB rádiók. Antennák, kábelek, akkumulátorok, tápegységek, csatlakozók, elektroncsövek, műszerek, számítógépek és műszaki könyvek. Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel
Részletek
Új és használt rádióamatőr készülékek és tartozékok. Ipari, PMR és CB rádiók. Antennák, kábelek, akkumulátorok, tápegységek, csatlakozók, elektroncsövek, műszerek, számítógépek és műszaki könyvek.
Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel ez az izgalmas hobbi és fogékony az állandóan megújuló technika iránt.
2026. évre a tervezett időpontok: minden hónap második szombat
március 21., április 11., május 30., június 13., július 11., augusztus 8., szeptember 5., október 10., november 14., december 12.
Nyitva: 08.00-12.00 óráig.
Jegyár: 800 Ft
Leírás
Időpont
(Szombat) 08:00 - 12:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
szo14febr11:00szo15:00TÁRSASJÁTÉK KLUB11:00 - 15:00

Részletek
„Az emberi kultúra a játékban kezdődik” – mondta Johan Huizinga, és ez akár lehetne a Magyar Társasjátékos Egyesület mottója is. A civil szervezet több éve szervezi sikerrel klubjait
Részletek
„Az emberi kultúra a játékban kezdődik” – mondta Johan Huizinga, és ez akár lehetne a Magyar Társasjátékos Egyesület mottója is. A civil szervezet több éve szervezi sikerrel klubjait Budapesten és vidéken. 2017 tavaszától a Kőrösi Kulturális Központban is várják a társasjátékozni vágyókat. A színes, izgalmas és változatos asztali játékokat szakértő Játékmesterük segítségével próbálhatják majd ki a résztvevők. Kisebb-nagyobb csoportokba rendeződve lesz lehetőség a játékra minden alkalommal nyolc órán át!
Szeretettel várjuk klubunkba az egyedülállókat épp úgy, mint a családokat és a baráti társaságokat. A játék mellett kiváló alkalom az ismerkedésre, barátságok kötésére is!
A klub ingyenesen látogatható!
Leírás
Időpont
(Szombat) 11:00 - 15:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
vas15febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét16febr09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét16febr10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16febr14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16febr16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16febr17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16febr18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét16febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét16febr19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17febr10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17febr16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17febr17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

ke17febr19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke17febr19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze18febr10:00sze18márc10:00SENIOR DOBFIT(február 18) 10:00 - (március 18) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 18 (Szerda) 10:00 - Március 18 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze18febr17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18febr17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze18febr18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18febr19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18febr20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19febr09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19febr10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü19febr16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19febr17:00WALKENERGIE17:00

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19febr17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü19febr17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé20febr09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé20febr10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé20febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
vas22febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét23febr09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét23febr10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét23febr14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét23febr16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét23febr17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét23febr18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét23febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét23febr18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét23febr19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke24febr10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke24febr16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke24febr17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

ke24febr19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke24febr19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze25febr10:00sze25márc10:00SENIOR DOBFIT(február 25) 10:00 - (március 25) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 25 (Szerda) 10:00 - Március 25 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze25febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze25febr17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze25febr17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze25febr18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze25febr19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze25febr20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü26febr09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü26febr10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü26febr11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü26febr16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü26febr17:00WALKENERGIE17:00

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü26febr17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü26febr17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé27febr09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé27febr10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé27febr18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
március
sze04febr10:00sze04márc10:00SENIOR DOBFIT(február 4) 10:00 - (március 4) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 4 (Szerda) 10:00 - Március 4 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11febr10:00sze11márc10:00SENIOR DOBFIT(február 11) 10:00 - (március 11) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 11 (Szerda) 10:00 - Március 11 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18febr10:00sze18márc10:00SENIOR DOBFIT(február 18) 10:00 - (március 18) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 18 (Szerda) 10:00 - Március 18 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze25febr10:00sze25márc10:00SENIOR DOBFIT(február 25) 10:00 - (március 25) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Február 25 (Szerda) 10:00 - Március 25 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
vas01márc18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét02márc09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét02márc10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02márc14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02márc16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02márc17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02márc18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét02márc18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét02márc18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét02márc19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke03márc10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke03márc16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke03márc17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

ke03márc19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke03márc19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze04márcsze01áprSENIOR DOBFIT(március 4) 10:00 - (árpilis 1) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Március 4 (Szerda) 10:00 - árpilis 1 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04márc11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze04márc17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04márc17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze04márc18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04márc19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze04márc20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05márc09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05márc10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05márc11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü05márc16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05márc17:00WALKENERGIE17:00

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü05márc17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü05márc17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé06márc09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé06márc10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé06márc18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
vas08márc18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét09márc09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét09márc10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09márc14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09márc16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09márc17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09márc18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét09márc18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét09márc18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét09márc19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke10márc10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke10márc16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke10márc17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

ke10márc19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke10márc19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze11márc(márc 11)10:00sze08ápr(ápr 8)10:00SENIOR DOBFIT(március 11) 10:00 - (árpilis 8) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Március 11 (Szerda) 10:00 - árpilis 8 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11márc11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze11márc17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11márc17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze11márc18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11márc19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze11márc20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12márc09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12márc10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12márc11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Csütörtök) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
csü12márc16:30csü17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12márc17:00WALKENERGIE17:00

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Csütörtök) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü12márc17:15csü18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

csü12márc17:30KÍMÉLŐ GERINCJÓGAÚjhegyi Közösségi Ház 17:30

Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat, kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált,
Részletek
A legegyszerűbb, bárki számára könnyen követhető jógairányzat,
kifejezetten a hétköznapi ember igényeire szabva. Teljesen kezdőknek is ideális, hiszen nem igényel hajlékonyságot vagy jógás előképzettséget. Gyakorlatorientált, nem a meditáción, hanem a testtudatos átmozgatásán van a hangsúly. Segít enyhíteni a hát- és derékfájást, javítja a testtartást, és különösen ajánlott ülőmunkát végzőknek, idősebb korosztály számára is.
Időpont: csütörtök 18:30-19:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 17:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé13márc09:30GERINCTORNAÚjhegyi Közösségi Ház 09:30

Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti
Részletek
Célja a testi-lelki nyugalom megteremtése a mindennapokban. Lassú, vezetett mozdulatokból áll, ahol a gyakorlatok jelentős része nyugodt, ülő vagy fekvő testhelyzetben történik, így kíméletes a testhez és elősegíti a mély ellazulást. Tudatos légzéstechnikákkal támogatja a feszültség oldását, az idegrendszer megnyugtatását, és segít visszatalálni a belső egyensúlyhoz.
Időpont: péntekenként 9:30-10:30
Árak: 3.000 Ft/alkalom, 11.200 Ft/4 alkalom
Telefonszám: 20/9206341
E-mail: vickyhenter@gmail.com
Facebook: Testnek és Léleknek
Weboldal: www.harmonia-szigete.webnode.hu
Leírás
Időpont
(Péntek) 09:30
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
pé13márc10:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem10:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091 Pontos árak a
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Péntek) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
pé13márc18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, gyönyörűen formálja az alakot. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között
Csütörtökönként 19:00-20:00
Pénteken 18:00-19:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.500 Ft
4 alkalmas bérlet: 8.800 Ft
Leírás
Időpont
(Péntek) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
vas15márc18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Vasárnap) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét16márc09:00ZUMBA GOLD A KŐRÖSIBENKőrösi 1-es terem09:00

Részletek
Balázs-Kazai Barbara Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Részletek
Balázs-Kazai Barbara
Foglalkozások: Hétfő 9.00-10.00 és péntek 10.00-11.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
www.salsamojito.hu, 06/20-418-1091
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 09:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
hét16márc10:30GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL10:30

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 10:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16márc14:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL14:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 14:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16márc16:30SENIOR DOBFIT16:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 16.30-17.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 16:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16márc17:30CARDIO DOBFIT17:30

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető. A Cardio DobFit egy olyan
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Cardio? Mindez már NEM CSAK a senior korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, már cardio edzésként is elérhető.
A Cardio DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Semmilyen előképzettséget nem igényel, a saját fizikai állapotodnak megfelelően végezheted. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és intenzíven mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a rohanó hétköznapok okozta stresszt. Minden korosztálynak!
Miért próbáld ki?
· intenzív zsírégető
· szuper közösségi élmény
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: hétfő 17.30-18.30
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
(Hétfő) 17:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16márc18:00hét19:30FAZEKAS SZAKKÖR18:00 - 19:30

Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és
Részletek
A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat – konyhai eszközöket és dísztárgyakat – készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszithetnék saját otthonaikat is.
Tárgyak kézi agyagozással
Marokedény technika: edényke, fűszertartó, malacpersely
Hurkatechnika: pohár, bögre, virágtartó
Formába vagy formára épített falú, anyagában mintás edény: tál vagy tálca, kaspó
Laptechnika: képkeret, fali tároló (fésű- vagy kanáltartó), szögletes lapedény, kalácssütő, könyv vagy címeres butella
E technikák bemutatása után és gyakorlása után kerül sor a koronggal való megismerkedésre, ami nehezebb feladat, sok gyakorlást, türelmet igényel, de annál nagyobb a sikerélmény a kezdeti nehézségek után.
Korongon készült tárgyak: tarkedli sütő (3-as és 5-ös), tál, bögre és tányér
A tárgyak kiégetése megbeszélés szerint történik.
Egy tárgy/tèma általában két foglalkozásnyi idő alatt készül el, ezért havonta 2-4 darab kerülhet mázas égetésre.
Hétfőként 18.00–19.30
Oktató: Mezei Réka (kompetenciák: fazekasság kultúrája, fazekasműhely működtetése, alapanyag ismeret, szakkörvezetés)
Telefonszám: 06/20-321-31-44
Bérlet: 16.000 Ft/5 alkalom (két hónapig érvényes, átruházható) Napijegy: 3.500 Ft
Leírás
Időpont
(Hétfő) 18:00 - 19:30
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét16márc18:00GYAKORLATIAS JÓGA VANILLYÁVAL18:00

Részletek
Berta Erzsébet Vanillya Foglalkozások: hétfőn 10.30 és 18.00, pénteken 18.00 órai kezdettel, a foglalkozások 2 órásak. Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
hét16márc18:00AQUAFITNESS18:00

Részletek
Vidám zenés vizitorna minden hétfőn és pénteken 18:00–19:00. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes)
Időpont
(Hétfő) 18:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
hét16márc19:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)19:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Hétfő) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17márc10:00ke11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17márc16:30ke17:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT16:30 - 17:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 16:30 - 17:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező

Részletek
Kedd és csütörtök 17.00-18.00! Oktatók: Sándor Valéria, Szabadkai-Papp Beatrix és Kerekes Andrea További információk: 06/20 407 6661 Folyamatos csatlakozási
Időpont
(Kedd) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17márc17:15ke18:15OVIS ÉS ISKOLÁS BALETT17:15 - 18:15

Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével
Részletek
A BELLA BALETT 2020 óta foglalkozik klasszikus táncoktatással, óvodás és iskolás gyerekeknek. Óráinkon nagy hangsúlyt fektetünk a klasszikus balett alapjai elsajátítására. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebbek egy mesével tele világba csöppenjenek a balett órán. Az iskolás korosztálynál a nyújtás, a helyes testtartás illetve az erősítés is helyet kap.
A megtanult elemeket bemutató óra vagy színpadi fellépés keretében mutathatják be a gyerekek a szülőknek, barátoknak.
Ha szeretné, hogy gyermeke egy olyan közösség része legyen, ahol meghallgatják, hagyják kibontakozni és minőségi oktatásban részesül, akkor itt a helye.
Órák időpontja:
Kedd: (Prókai Ágnes-Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Csütörtök: (Buck Judit – Bella Balett tanárnő)
– Óvodás (16:30-17:15, 4-6 éves)
– Iskolás (17:15-18:15, 7-9 éves)
Ovis balett 13.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
Iskolás balett 15.000 Ft/hónap (heti 2 alkalom)
10% testvérkedvezmény
Heti két alkalmon ajánlott részt venni, hiszen minél többet gyakorol valaki, annál látványosabb és eredményesebb lesz a fejlődés.
Weboldalunk: www.bellabalett.com
Új tanévre való jelentkezés: https://form.jotform.com/212093128016042
Leírás
Időpont
(Kedd) 17:15 - 18:15
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
ke17márc19:00ke20:00HARCMŰVÉSZETI EDZÉS19:00 - 20:00

Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat
Részletek
A Bujutsu-Kay Kenshin-Ryu egy szamuráj hagyományokon alapuló harcművészeti stílus, ahol megismerkedhetsz az régi értékrendekkel, mint tisztelet, hűség, becsület, fegyelem. Önvédelmi edzéseinken megtanulhatsz szabadulási technikákat és elsajatithatod a hatékony és ösztönös önvédelmet. Mindemellett betekintést nyerhetsz a távolkeleti eszközök használatába és ezen eszközökkel fejlesztheted az ügyességedet.
Kedd 19.00-20.00 (vegyes-kezdő csoport)
Jelentkezési lehetőségek:
Edzés vezető: Papp Dominik 1. kyu
Mobil: 06-30/418-8023
E-mail:papp.dominik31@gmail.com
Szakmai vezető: Szarvas Szabolcs
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 7.000 Ft/hó
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00 - 20:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
Szervező
ke17márc19:00PILATES-STRETCHING19:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Kedd) 19:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.

Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN! AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK. FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9
Részletek
MINDEN IZÜLETRE, IZOMRA KITERJEDŐ, GYÓGYTORNA ALAPÚ MOZGÁS, 60 PERCBEN!
AJÁNLOTT 20 ÉS 80 ÉVES KOR KÖZÖTT MINDENKINEK.
FOGLALKOZÁSOK: MINDEN HÉTEN HÉTFŐN 9 ÓRAKOR, VALAMINT SZERDÁN 9 ÓRAI KEZDETTEL.
Bővebb információ: Piszman Lászlóné Ica gyógytornász 06 20/438-2816
icuka44@t-email.hu
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyinformáció a megadott elérhetőségeken.
Leírás
Időpont
(Szerda) 09:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze18márc(márc 18)10:00sze15ápr(ápr 15)10:00SENIOR DOBFIT(március 18) 10:00 - (árpilis 15) 10:00

Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető. A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma,
Részletek
Dobverők? Fitlabdák? Kíméletes mozdulatok? Mindez az idősebb korosztály számára kialakítva, a DobFit Hungary csoportos óráinak keretében, most először Magyarországon is elérhető.
A Senior DobFit egy olyan egyedülálló mozgásforma, ahol dobverők segítégével, lendületes zenékre ütjük ritmikusan a gimnasztikai labdákat. Igény szerint állva és ülve is végezhető, semmilyen előképzettséget nem igényel. A formabontó gyakorlatok serkentik az agyműködést, fejlesztik a mozgáskoordinációt, ritmusérzéket, és kíméletesen mozgatják át a test ízületeit, izmait. Növelik a fizikai erőnlétet, azonban csökkentik a stresszt és a demencia kialakulásának kockázatát.
Miért próbáld ki?
· szuper közösségi élmény
· lehetőség új kapcsolatok kialakítására
· felpezsdíti a hétköznapokat
· segít a fizikai és mentális egészség megőrzésében
A jókedv garantált, várlak szeretettel!
Időpont: szerda 10.00-11.00
Oktató: Forró Fruzsi
0630/683-66-92
Jegyár: 2.800 Ft/alkalom, 9.800 Ft/4 alkalom
Leírás
Időpont
Március 18 (Szerda) 10:00 - árpilis 15 (Szerda) 10:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18márc11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00

Részletek
Vidám zenés vízitorna minden csütörtökön 11:15–12:15. 2.500 Ft/alkalom 11.500 Ft/5 alkalom (4 hétig érvényes) 20.000
Időpont
(Szerda) 11:00
Helyszín
KÖSZI
1105 Budapest, Előd utca 1.
Szervező
sze18márc17:00KISMAMA ÉS BABA-MAMA TORNA17:00

Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák
Részletek
A kismamák és az újdonsült anyukák részére januártól egy új, vegyes csoport indul. Ezeken a foglalkozásokon a várandós kismamák elsajátítják a szülésre felkészítő, izomerősítő, tartásjavító gyakorlatokat. Az anyukák pedig különböző regeneráló, erősítő mozgásformákkal nyerhetik vissza régi alakjukat. A babáknak sem kell kimaradniuk a muriból, mert a gyakorlatok velük együtt végezhetők.
A kismama torna segít a várandósság kellemetlenséginek csökkentésében, ezáltal a kismamák jobban bírják az egyre fokozódó terhelést. Természetesen a szülésre is felkészíti a testet és a lelket.
„Mozogj, hogy a várandósság ne terhesség legyen! „‘
szerda 17.00-17.50 (várandós hölgyeknek)
Oktató: Palocsai Tímea
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Jegyár: 2.500 Ft/alkalom, 9.000 Ft/4 alkalom (5 hétig járható le)
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18márc17:00FORMÁLÓ FLOW GYMSTICKKEL17:00

Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus,
Részletek
Ez a komplex, sokoldalú edzésmódszer hatékonyan növeli az állóképességet, erősíti a csontokat, izmokat, ami idősebb korban különösen fontos az életminőség megőrzése érdekében. Javítja a testtartást, és az aszimmetrikus, instabil gyakorlatokkal fejleszti a koordinációt, koncentrációt is többek között.
Időpont: minden szerda 17:00-18:00
Oktató: Angyal-Pálfi Viktória
E-mail: johannafitness2017@gmail.com
Tel.: +36-70/673-0609
Előzetes bejelentkezést nem igényel!
Napijegy: 2.200 Ft
4 alkalmas bérlet: 7.800 Ft
Leírás
Időpont
(Szerda) 17:00
Helyszín
Újhegy
1108 Budapest Újhegyi sétány 16.
sze18márc18:00ALAKFORMÁLÓ, ZSÍRÉGETŐ NŐI TORNA18:00

Részletek
Pörgős, dinamikus zenés óra, ahol a nyújtó és erősítő gyakorlatok is – az egyéni adottságokat figyelembe véve – helyet kapnak. Szerda 18:00-19:00
Időpont
(Szerda) 18:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18márc19:00sze20:30GERINCJÓGA19:00 - 20:30

Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a
Részletek
A hátfájdalmak és más gerincproblémák napjaink leggyakoribb panaszai közé tartoznak. A mozgásszegény életmódból, helytelen testtartásból, rossz terhelésből fakadó tartáshibáknak idővel súlyosabb egészségügyi következményei lehetnek. A Gerincjóga® ezekre a problémákra nyújt megoldást, a rendszeres mozgással, a helyes légzés és testtartás gyakorlásával. Életkortól függetlenül, segít megőrizni gerince mozgékonyságát és megelőzi vagy javítja a gyakran jelentkező, kellemetlen hát- és derékfájást.
Időpont: minden szerdán 19.00-20.30
További információk: Bartha Éva
30-337-4020, e-mail: bartha@energiagazdasz.hu
Jegyár: érdeklődni a fenti elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Szerda) 19:00 - 20:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
sze18márc20:00ZUMBA (LATIN DANCE FITNESS)20:00

Részletek
Foglalkozások: hétfő: 19.00-20.00 szerda 20:00-21.00 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Oktató: Palásthy György versenytáncos Telefonszám: 06/20-418-1091
Részletek
Foglalkozások:
hétfő: 19.00-20.00
szerda 20:00-21.00
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Oktató: Palásthy György versenytáncos
Telefonszám: 06/20-418-1091
Edzések egész nyáron folyamatosan!
Pontos árak a www.salsamojito.hu oldalon!
Leírás
Időpont
(Szerda) 20:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19márc09:30SENIOR ÖRÖMTÁNC KATÁVAL09:30

Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna A mozgás és a tanulás fiatalít. A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység. Folyamatos csatlakozási lehetőség
Részletek
Mozgás-Öröm-Agytorna
A mozgás és a tanulás fiatalít.
A szenior örömtánc egy forradalmian új közösségi táncforma, mely az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes sporttevékenység.
Folyamatos csatlakozási lehetőség 50-100 éves korig!
Sem előzetes tánctudás, sem táncpartner nem szükséges, csak egy váltócipő!
Foglalkozások hétfőnként 14.30-16.00 és csütörtökönként 9.30-11.00.
A VIDEÓBAN A SZENIOR ÖRÖMTÁNCRÓL SZÓLÓ ANYAG 4:08-NÁL INDUL!
A kis riport azért készült, hogy a köbányai 50+ korosztályt meghívjuk, próbálják ki a Szenior Örömtáncot, hogy sokáig fittek maradjanak, agyukat használva késleltessék a demencia kialakulását.
Oktató: Szilágyi Katalin, szalonta@freemail.hu, mobil +36 30 3688 951
Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet!
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 09:30
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19márc10:00csü11:00PILATES-STRETCHING10:00 - 11:00

Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem
Részletek
Az élet minden területén fontos az egyensúly, nincs ez másként a sportban sem. Az erősítés mellé elengedhetetlen a nyújtás. Hiszen mire megyünk a csodás adoniszi izomzattal, ha nem tudjuk bekötni a cipőnket.
Minden kedden (2-es terem) 10.00-11.00 és 19.00-20.00, csütörtökön (44-es terem) 10.00-11.00
Oktató: Rácz-Kovács Nikolett
További információ:
Rácz-Kovács Nikolett 06 20 392 35 94
Napijegy 2.800 Ft, 4 alkalmas bérlet 8.500 Ft, 8 alkalmas bérlet 15.500 Ft
Leírás
Időpont
(Csütörtök) 10:00 - 11:00
Helyszín
Kőrösi
1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Szervező
csü19márc11:00SZENIOR VÍZITORNA11:00